Utazás saját kézből!

Törölközőt hoztál?

Felső-kiskunsági tavak

június29

izsaki_kolonto

A Szabadszállás és Fülöpszállás közötti hosszan elnyúló területen található a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tóláncolata. A terület északi részén helyezkednek el a Kis-rét, Büdös-szék, Zab-szék nevű szikes tavak. A déli rész tavai a Fehér-szék és a Kelemen-szék 300 ha-os víztükrével.


A tavak a Duna mélyártéri vonulatának legmélyebb részein húzódnak É-D-i irányban. A folyó-szabályozást megelőzően a rendszeresen jelentkező árvizek bőséges vízutánpótlást juttattak a mélyártéri részekre. Az árvizek levonulta után visszamaradó pangó vizekből alakultak ki a szikes tavak és a tavakat övező változatos vizes élőhelyek. Az ármentesítések miatt ma a vízutánpótlást már csak a csapadék és a talajvíz jelentheti. Ez a vízhiány vezetett az erőteljes szikesedéshez. A szikes tavak nagy felületű, sekély tavak, emiatt jól követik a levegő hőmérsékletének változásait. Míg télen rendszerint fenékig befagynak, addig nyáron az erőteljes párolgás következtében részlegesen vagy teljesen kiszáradnak. Ismételt feltöltődésük az őszi csapadékos időszakban kezdődik. A tavak vizében nagy az oldott sótartalom. A nyári félévben a kiszáradás során a meder kopár felületén kivirágzik a sziksó.
Földtani szempontból kiemelkedő érték a tavi dolomit képződése. Az ilyen típusú jelenkori kontinentális tavi kőzetképződés a világon egyedülálló. E mellett földtani értéknek tekinthető a szikes tavak és vízállások partvonalainak változatos formakincse.
A szikes tavak területe, mint a vízimadarak nemzetközi jelentőségű vonuló, pihenő valamint magyar vonatkozásban jelentős fészkelő helyeként az elsők között került a Ramsari -egyezmény hazai listájára. Emellett az “Ember és bioszféra” program része.
A terület jelentős része élőhelyvédelmi szempontok miatt csak engedéllyel vagy szakvezetővel látogatható. A szikesek madárvilágát a Borda tanya melletti tanösvényről lehet megfigyelni. A tanya az 52 számú főútvonal menti Kigyósi csárda közelében van. A terület nyugati határán húzódó Kígyós ér kedvelt horgászhely.
A kétéltűek képviselői közül a tavak növényzettel borított partmenti vizeiben él nagyobb számban a vöröshasú unka (Bombina bombina).
A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték. Jelentős madárállomány koncentrálódik területükre. Ennek egyik meghatározó része a sziki fészkelő közösség. Az itt költő fajok közül jelentős állománya van a gulipánnak (Recurvirosta avosetta), a küszvágó csérnek (Sterna hirundo). Különböző cankó fajok is nagy számban költenek itt, mint pl. piroslábú cankó (Tringa totanus). Kormos cankók (Tringa erythropus) vonuló csapatai ősszel és tavasszal hosszabb pihenőt tartanak itt. A Kelemen- szék mesterséges szigetei csérek és sirályok kedvenc költő helyei. Leggyakoribb itt a falánk és hangos danka sirály (Larus ridibundus), de a piros csőrű szerencsensirály (Larus melanocephalus) is rendszeres fészkelője a területnek. A Kelemen-széken egy 1000-1500 párból álló dankasirály telep található.
A szikes mocsarak és csatornák nádasaiban költ a nyári lúd (Anser anser), a búbos vöcsök (Podiceps cristatus), a barna réti héja (Circus aeruginosus) és sok nádi énekesmadár. A tavak és csatornák nyílt vizein táplálkozó gémféléket lehet látni. A betakarítás után a földeken visszamaradt vagy elszórt termés tartós táplálékforrást biztosít a madárvilágnak.
Információ: knp.hu



Kapcsolódó cimkék:

, , , , , , , , ,


Kapcsolódó írások

Email will not be published

Website example

Your Comment:

 

Cimkék:


Minden cimke »


Témák:

Akció (311)
Budapest-Bamakó (19)
Hírek (2841)
Játék (2)
Program (2249)
Repülőjegy (299)
Síelés (136)
Szálloda (337)
Uncategorized (1)
Utazás (1673)



Archívum:

  • 2010. szeptember (41)
  • 2010. augusztus (94)
  • 2010. július (140)
  • 2010. június (139)
  • 2010. május (174)
  • 2010. április (176)
  • 2010. március (164)
  • 2010. február (140)
  • 2010. január (146)
  • 2009. december (145)
  • 2009. november (167)
  • 2009. október (178)
  • 2009. szeptember (165)
  • 2009. augusztus (126)
  • 2009. július (144)
  • 2009. június (159)
  • 2009. május (173)
  • 2009. április (177)
  • 2009. március (225)
  • 2009. február (203)
  • 2009. január (184)
  • 2008. december (107)
  • 2008. november (15)
  • 2008. október (20)
  • 2008. szeptember (45)
  • 2008. augusztus (11)



  • RSS Olcsó repülőjegy árak

  • Becs – Phuket 223058 Ft
  • Budapest – Bangkok 153241 Ft
  • Budapest – Tirgu Mures 24760 Ft
  • Budapest – Thessaloniki 35443 Ft
  • Becs – Shanghai 137227 Ft
  • Budapest – Hannover 41133 Ft
  • Budapest – Naples 24980 Ft
  • Becs – Larnaca 71468 Ft
  • Becs – Bologna 50090 Ft
  • Becs – Nairobi 145996 Ft



  • RSS Repülőjegy akciók

  • Vueling Airlines: 1.000.000 akciós repülőjegy
  • Ryanair: Repülőjegyek 8 Euróért
  • Charter repülőjegy akció
  • Fly Emirates: Akciós Dubai ár
  • Aer Lingus: Nagy árleszállítás
  • Diszkont repülőjegyek
  • Wizz Air: Legjobb ajánlatok
  • Malév: Hétvégi akciós ajánlat
  • Lufthansa: Két repülőjegy Olaszországba
  • Qatar Airways: Új súlyhatár

  • RSS Olcsó nyaralás

  • Ultra last minute Marokkó
  • Last minute Jordánia
  • Utószezon Horvátországban
  • Előfoglalási kedvezmény – Varadero
  • Indonéz ősz
  • Ultra last minute Korfu
  • Nyár vége Kos szigetén
  • Párizs – Versailles repülővel
  • Utószezoni akció – Umag
  • Nagy Benelux körutazás

  • RSS Utazom.com - a túratárs!

  • Freecikli kiállítás a Kiscelliben 1
  • Freecikli Budapest
  • Recikli
  • Santorini-a félreismert sziget
  • Az Olymposon túl
  • Athén-a szerethető káosz
  • Görögország-invokáció
  • Három kerék, két gyerek
  • Merrell – Én és a Biciklim fotók: Kertem, 2010. augusztus 5.
  • Kaukázus, Elbrusz; 1 rész

  • Idegen nyelvű változatok


    WizzAir repülőjegy

    Malév repülőjegy

    Horvátországi nyaralás

    Görögország nyaralás

    Bulgária nyaralás