Utazás saját kézből!

Törölközőt hoztál?

Negyed6, Negyed7

november30

hanuka1

nyolc napján a régi zsidó negyedben, azaz 6. és 7. kerületében, az ottani szórakozóhelyek, kulturális intézmények, zsinagógák, éttermek részvételével.

A 2009. december 11-19. között tartó nagyszabású, összművészeti rendezvény azért is nagy jelentőségű, mert egy városnegyedben ilyen jellegű összefogásra, összetartásra és összhangra eddig még nem volt példa.
Arra gondoltunk, hogy egy városrész arculata, hangulata, élete nagyban függ attól, hogy azok, akik közösségi tereit üzemeltetik, hogyan is viszonyulnak a terület sajátosságaihoz, hagyományaihoz. Ezek a szórakozóhelyek, éttermek, zsinagógák, múzeumok, kiállítóterek, múzeumok és egyéb kulturális és közösségi terek mind hozzátesznek a negyed hangulatához és alakítják történetét is. A Negyed6 Negyed7 Fesztivált, ezért is 8 napján rendezzük meg. Nem csupán a városrész zsidó történetére való utalásként, hanem az ünnep mindenki számára fontos jelentése miatt. az összefogás és a fények ünnepe. A negyed több mint harminc hely közösségi tere. Kisebb-nagyobb fényforrásként, a város történetében eddig példátlan méretű civil összefogásként összeáll, hogy önerőből egy közös kulturális fesztivált szervezzen. Erre hívjuk a negyed összes lakóját, látogatóját, vallási és kulturális hovatartozástól függetlenül hogy alakítsuk együtt a történetünket!
Információ: negyed6negyed7.com



Kapcsolódó cimkék:

, , , , , ,


Kapcsolódó írások

Email will not be published

Website example

Your Comment:

 

Cimkék:


Minden cimke »


Témák:

Akció (305)
Budapest-Bamakó (19)
Hírek (2705)
Játék (1)
Program (2146)
Repülőjegy (293)
Síelés (135)
Szálloda (333)
Uncategorized (1)
Utazás (1650)



Archívum:

  • 2010. július (131)
  • 2010. június (139)
  • 2010. május (174)
  • 2010. április (176)
  • 2010. március (164)
  • 2010. február (140)
  • 2010. január (146)
  • 2009. december (145)
  • 2009. november (167)
  • 2009. október (178)
  • 2009. szeptember (165)
  • 2009. augusztus (126)
  • 2009. július (144)
  • 2009. június (159)
  • 2009. május (173)
  • 2009. április (177)
  • 2009. március (225)
  • 2009. február (203)
  • 2009. január (184)
  • 2008. december (107)
  • 2008. november (15)
  • 2008. október (20)
  • 2008. szeptember (45)
  • 2008. augusztus (11)



  • RSS Olcsó repülőjegy árak

  • Vienna – Copenhagen 19482 Ft
  • Becs – Copenhagen 19482 Ft
  • Vienna – Copenhagen 19482 Ft
  • Budapest – Cairo 66559 Ft
  • Becs – Las Vegas 183880 Ft
  • Becs – Porto 80702 Ft
  • Budapest – Las Vegas 167834 Ft
  • Budapest – Nairobi 243517 Ft
  • Becs – Saint Petersburg 54108 Ft
  • Budapest – Turin 42806 Ft



  • RSS Repülőjegy akciók

  • Repülőjegyek népszerű nagyvárosokba
  • Új közvetlen járatok Ferihegyről!
  • Austrian Airlines: Red ticket akció
  • Fly Emirates: Nyári akciós árak
  • Air Berlin: 1.000.000 akciós repülőjegy
  • Fly Emirates: Akciós business class árak Prágából
  • Malév: Készen áll a felszállásra?
  • Ryanair: Repülőjegyek 10 Euróért
  • Malév: Tengerpart ajánlat
  • Eva Air: Bangkoki ajánlat

  • RSS Olcsó nyaralás

  • Ultra last minute – Marokkó
  • Last minute Tunézia
  • Ultra last minute Korfu
  • Last minute Fertőtavi cölöpház
  • Last minute Madeira
  • Családi akció
  • Last minute Montenegró
  • Akció Korfura
  • Lepje meg kedvesét!
  • Velencei Regatta

  • RSS Utazom.com - a túratárs!

  • ‘s Gott-A Grossglockner megmászása
  • A Petzl Meteor III és a Black Diamond Half Dome sisakok
  • Bolívia-Apolobamba hegység
  • Főnyeremény az Arab-sivatagban
  • Topeak Alien II
  • Déli Part retró
  • HoPPedál
  • Kalandsport
  • Bringaguru
  • Camelbak kulacs-A kulacs

  • Idegen nyelvű változatok


    WizzAir repülőjegy

    Malév repülőjegy

    Horvátországi nyaralás

    Görögország nyaralás

    Bulgária nyaralás