Utazás saját kézből!

Törölközőt hoztál?

Növekedés a légi forgalomban

március3

Felgyorsult a nemzetközi légi forgalom növekedése januárban, újabb jeleként annak, hogy az ágazat kezd magához térni a tavalyi nagy után.

A IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség kedden ismertetett adatai szerint a teherfuvarozás 28,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a személyforgalom 6,4 százalékkal bővült.
Tavaly decemberhez képest is érzékelhető a javulás: a személyszállítás 0,5 százalékkal, a teherfuvarozás 3 százalékkal bővült. Különösen ez utóbbit tartja bíztatónak a IATA a világkereskedelmi forgalom növekedése szempontjából, mivel a vállalatok kezdik feltölteni a idején leapasztott készleteiket. Mindamellett az ágazat tartós növekedéséhez az szükséges, hogy beinduljon a magánfogyasztás és a termelő beruházás, aminek már vannak szép számmal jelei Ázsiában, Európa és Észak-Amerika azonban e tekintetben még le van maradva.
A IATA szerint az ágazat 2-3 évnyi növekedést veszített el a miatt, amit nem lesz könnyű behozni. Ilyen körülmények között a légitársaságok 2010-ben előreláthatólag 5,6 milliárd dollár veszteséget szenvednek majd el a tavalyi 11 milliárdot követően. 2007-ben még 12,9 milliárd dollár volt az ágazat nyeresége. Tavaly az – soha korábban nem látott mértékben – 3,5 százalékkal csökkent. A légi teherforgalom még ennél is nagyobb mértékben, 10,1 százalékkal esett vissza: a rendelkezésre álló kapacitásnak alig felét használták ki.
via Turizmus Panoráma



Kapcsolódó cimkék:

, , , , ,


Kapcsolódó írások

Email will not be published

Website example

Your Comment:

 

Cimkék:


Minden cimke »


Témák:

Akció (305)
Budapest-Bamakó (19)
Hírek (2705)
Játék (1)
Program (2146)
Repülőjegy (293)
Síelés (135)
Szálloda (333)
Uncategorized (1)
Utazás (1650)



Archívum:

  • 2010. július (131)
  • 2010. június (139)
  • 2010. május (174)
  • 2010. április (176)
  • 2010. március (164)
  • 2010. február (140)
  • 2010. január (146)
  • 2009. december (145)
  • 2009. november (167)
  • 2009. október (178)
  • 2009. szeptember (165)
  • 2009. augusztus (126)
  • 2009. július (144)
  • 2009. június (159)
  • 2009. május (173)
  • 2009. április (177)
  • 2009. március (225)
  • 2009. február (203)
  • 2009. január (184)
  • 2008. december (107)
  • 2008. november (15)
  • 2008. október (20)
  • 2008. szeptember (45)
  • 2008. augusztus (11)



  • RSS Olcsó repülőjegy árak

  • Vienna – Copenhagen 19482 Ft
  • Becs – Copenhagen 19482 Ft
  • Vienna – Copenhagen 19482 Ft
  • Budapest – Cairo 66559 Ft
  • Becs – Las Vegas 183880 Ft
  • Becs – Porto 80702 Ft
  • Budapest – Las Vegas 167834 Ft
  • Budapest – Nairobi 243517 Ft
  • Becs – Saint Petersburg 54108 Ft
  • Budapest – Turin 42806 Ft



  • RSS Repülőjegy akciók

  • Repülőjegyek népszerű nagyvárosokba
  • Új közvetlen járatok Ferihegyről!
  • Austrian Airlines: Red ticket akció
  • Fly Emirates: Nyári akciós árak
  • Air Berlin: 1.000.000 akciós repülőjegy
  • Fly Emirates: Akciós business class árak Prágából
  • Malév: Készen áll a felszállásra?
  • Ryanair: Repülőjegyek 10 Euróért
  • Malév: Tengerpart ajánlat
  • Eva Air: Bangkoki ajánlat

  • RSS Olcsó nyaralás

  • Ultra last minute – Marokkó
  • Last minute Tunézia
  • Ultra last minute Korfu
  • Last minute Fertőtavi cölöpház
  • Last minute Madeira
  • Családi akció
  • Last minute Montenegró
  • Akció Korfura
  • Lepje meg kedvesét!
  • Velencei Regatta

  • RSS Utazom.com - a túratárs!

  • ‘s Gott-A Grossglockner megmászása
  • A Petzl Meteor III és a Black Diamond Half Dome sisakok
  • Bolívia-Apolobamba hegység
  • Főnyeremény az Arab-sivatagban
  • Topeak Alien II
  • Déli Part retró
  • HoPPedál
  • Kalandsport
  • Bringaguru
  • Camelbak kulacs-A kulacs

  • Idegen nyelvű változatok


    WizzAir repülőjegy

    Malév repülőjegy

    Horvátországi nyaralás

    Görögország nyaralás

    Bulgária nyaralás