Szolnoki csata – élő hadijáték
február10

Az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat a szolnoki csata megnyerésével kezdődött március 5-én. A fesztivál ennek a nagy hatású ütközetnek állít emléket.
1997-óta minden évben megemlékeznek az 1848-ban frissen felállított Honvédség győztes Tavaszi Hadjáratának első nagyobb jelentőségű csatájáról, a Szolnoki csatáról.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szaktörténészeinek kommentálásával, és a Magyar Honvédség segítségével sikerült egy, nemzetközi rendezvénytervekben is kiemelt módon megjelenő, komoly érdeklődésre számot tartó sikeres Élő Történelemórát kialakítani. Az eredeti események helyszínén idézik fel a csata történetének egy-egy epizódját, amely bepillantást enged a harcoló felek ruházati, felszerelési, és fegyverzeti rendszerébe, a korabeli harceljárásokba. Tervek szerint ebben az évben 30 lovas, 130 gyalogos és 30 tüzér részvételével jelenítik meg a csatát. Az események szakszerű tolmácsolására Dr Kedves Gyula alezredest, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgató helyettesét kérték fel.
Szolnok, 2010. március 06.
Információ: magyarhuszar.hu
